Brendan Gleeson

Brendan Gleeson

Brendan Gleeson 1955. március 29-én született Dublinban, Írországban. Középiskolai tanulmányai alatt (St. Joseph's CBS) tagja volt az iskolai színjátszó társulatnak. Mielőtt aktívan játszani kezdett volna, évekig tanárként dolgozott. Első filmszerepét 34 évesen kapta: Dear Sarah (1989). Ezt tévéfilmek követték: A rét (1990), The Snapper (1993), majd elnyerte Hamish szerepét Rettenthetetlen (1995) című kalandfilmben. Játszott az Lerohadás (1997) vígjátékban és A szörny (1999) horrorban, majd #273328# rendezésében, a M: I-2-ben (2000) is szerepet osztottak rá. A A panamai szabó (2001) című akciófilmben Pierce Brosnan oldalán, míg a A felejtés virágai (2002) filmdrámában Jason Statham társaságában játszott. Danny Boyle rendezésében, a 28 nappal később (2002) című horrorban is az élvonalban kapott lehetőséget, hasonlóan a New York bandái (2002) és a Hideghegy (2003) című alkotásokhoz. Meneláoszt formálta meg a görög mitológiából merítő Trója (2003) című kalandfilmben, majd Samuel L. Jackson és Juliette Binoche mellett főszerepet játszott az Az én hazámban (2004) című filmdrámában. A falu (2004) thrillerben is látható volt, majd Ridley Scott rendezésébe hívta: Mennyei királyság (2005). Fontos alakításai közé tartozik Alastor Mood megformálása a Harry Potter regényekből készült kalandfilmekben: Harry Potter és a tűz serlege (2005), Harry Potter és a Főnix rendje (2007). Az Erőszakik (2008) című vígjáték főszerepének megjelenítéséért BAFTA- és Golden Globe jelölést kapott. Winston Churchillt formálta meg a Churchill háborúja (2009) című életrajzi drámában, majd A guardista (2011) vígjátékban Boyle őrmester bőrébe bújt. Szerepet vállalt A holló (2012) és A hallgatás szabálya (2012) című thrillerekben, majd a Kálvária (2014) című filmdrámában nyújtott alakításért az Európai Filmakadémia a legjobb férfi alakítás jelöltjei közé választotta. Közreműködött A tenger dala (2014) animációs filmben is. 2015-ben két filmdrámában is látható lesz: A tenger szívében és a A szüfrazsett-ben. Brendan Gleeson 1982-ben nősült: feleségétől, Marytől négy fia született, közülük Domhnall és Brian szintén színészek.
Ismert : Acting
Születésnap : 1955-03-29
Születési hely : Dublin, Ireland
Más néven : Брендан Глісон, برندن گلیسون

Filmek listája Brendan Gleeson

HD

Mickey 17

2025 Movie
HD

גמד מחמד 4

2025 Movie
HD

Full Out

2025 Movie
HD

The Phalanx

2025 Movie
HD

Marciano García

2025 Movie
HD

Залог

2025 Movie
HD

Der geräderte Mensch

2025 Movie
HD

Final

2025 Movie
HD

Eyes Everywhere

2025 Movie
HD

Bert Kreischer: Lucky

2025 Movie
HD

The Last Goodbye

2025 Movie
HD

High Ground

2025 Movie
Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan

Pawan